A veszélyes hulladék eltávolítása a fogászatban is fontos

Évről évre tapasztaljuk, mennyire fontos a veszélyes hulladék szelektív gyűjtése, tárolása és megsemmisítése a fertőzések elterjedésének megakadályozásának céljából. Az utóbbi évek szerencsétlen történései – például a járvány – rávilágítottak ennek a fontosságára, így remélhetjük, hogy a megfelelő szervek több figyelmet fognak fordítani a veszélyes hulladék kezelésére. Elég csak belegondolni, mennyi szennyezett szemét keletkezik a kórházakban, szinte minden osztályon. Nem is kell a speciális biológiai mintákra gondolni ez alatt, ugyanis minden egyes papírzsebkendő, minden vérvételhez használt tű, és minden használt pelenka képes megfertőzni új embereket. Így összességében egyik kórházi osztály sem spórolhatja meg a veszélyes hulladékára való odafigyelést.

Meglepő lehet, de a fogászatok is bocsátanak ki veszélyes, szennyezett és fertőző hulladékot, nem csak a kivehető fogpótlások fajtái kerülnek náluk a kukákba. A fogak környékén és az ínyben is ki tudnak alakulni különböző fertőzések, így az ezek kezelése során keletkező szemét is ugyanúgy tud fertőzni. Emellett sok fogászati betegnek írnak fel antibiotikumot, így ezekben a páciensekben is ki tudnak tenyészni rezisztens baktériumtörzsek, amiknek a kezelése sokkal körülményesebb és jóval nehezebb kigyógyulni az ilyen fertőzésekből.

Én személyesen a fogászaton összeszedhető fertőzések elkerülése végett igyekszem – amikor tehetem – magán fogorvoshoz járni. Ezeken a helyeken a várótermekben általában nincs az a zsúfoltság, ami az államiban jellemző. Az embernek nem is kell sokat várakoznia, mivel az időpontokat sokkal jobban tartják. Nekem a Fogorvos Budapest magánfogászat jött be, oda szoktam járni. Szakmailag úgy tapasztaltam, igen magas szinten dolgoznak, továbbá a betegeket meg is hallgatják, mik a preferenciájuk. Például az én helyzetekben hosszan végigbeszéltük a kivehető fogpótlások fajtái közül való választási lehetőségeket, hogy a nekem legjobbat válasszuk végül.

kivehető fogpótlások fajtái

Összességében nagyon fontos, hogy a fogainkat ápoljunk, és ebben segíthet egy olyan felkészült, magas szakmaisággal működő csapat, mint amilyen a Fogorvos Budapesté. Ha te is szeretnél megbízható szakemberek kezei közé kerülni, vagy érdekelnek a kivehető fogpótlások fajtái, akkor a fogorvosbudapest.info oldalon tudsz válogatni a kezelési lehetőségek között.