Ha otthonunkban lomtalanítást, felújítást végzünk vagy valami elromlik, esetleg feleslegessé válik, akkor a kiselejtezett tárgyat vagy annak egyes részeit el kell szállítani a legközelebbi, illetve a kijelölt hulladékkezeléssel foglalkozó telephelyre. Saját felelősségünk tájékozódni a telep pontos helyéről, a nyitvatartási időről, az átvett hulladékok kategóriáiról, az átvétel módjáról. Általában amíg az ember nem szembesül első alkalommal ezzel a problémával, addig nem is igen ismeri az eljárás hogyanját és mikéntjét.
Magam is akkor találkoztam vele, mikor elromlott a lakásban a WC tartály. Pár hónappal a beköltözés után kezdett el folyni a víz megmagyarázhatatlan módon a WC kagylóba. Először csak szivárgott, majd egyre erősebbé vált a folyás, a víz feleslegesen távozott, közben a tartály nem töltődött soha fel teljesen, és ráadásul közben még a vízóra is forgott. Kénytelen voltam szerelő után nézni. Mit tesz az ember ilyenkor a 21. században? Először is körbekérdez az ismerősei körében, hátha ismernek egy megbízható és jó vízvezeték szerelőt, akire nem kell heteket, sőt hónapokat várni, aki ért a dolgához, és távozása után nem kell attól tartani, hogy két nap múlva újra hívhatjuk vissza azért, hogy a fejét vakargatva közölje: ő nem érti, mi lehet a gond. Olyan vízvezeték szerelőre van szükségünk, aki hivatalos számlát ad, ami biztosíték a garanciára, vagy esetleg tetemesebb összegű kár esetén a biztosító felé benyújtható kártérítési igazolásként. Miután sikerül megszerezni a megbízható és jó vízvezeték szerelőre vonatkozó információt, irány a net, és a honlapon való tájékozódás.
Esetemben a vizgazfutesszerelo24.hu volt az ajánlott honlap, amelyen megkezdhettem a tájékozódást. Azonnal feltűnt a gyors kiszállást és a hozzáértést hirdető emblémák jelenléte. A vízszerelés, fűtésszerelés, gázszerelés és duguláselhárítás szolgáltatások közül nekem az elsőre volt szükségem, ezért ezt a kategóriát választottam ki. A kategórián belül haladva a WC szerelés, javítás, csere tűnt legszimpatikusabbnak, úgy véltem, a tartály is ide tartozik, és nem csalódtam. Amint rákattintottam, egy csomó új információ jelent meg a WC csésze szereléséről, dugulásáról, a tartály szereléséről, javításáról, karbantartásáról. Itt tudtam meg azt is, hogy leggyakrabban három fajta WC tartály használatos a magyar otthonokban, amiből kettő hazai gyártású, míg egy külföldi. Mindegyikről találtam leírást, összefoglalják az egyes típusok eredetét, történetét, illetve kiemelik azok előnyeit, valamint rávilágítanak a meghibásodás okainak hátterére is. Sok esetben nem a gyártó az oka a meghibásodásnak, hanem a tartályon átfolyó víz minősége. A kemény vízre jellemző vízkövesedés gyakran okozhatja az anyag korrodálódását, elfáradását, a tömítések merevvé válását, ami azután a víz szivárgásához vezethet.
Ezek után megnéztem, hogy a mi lakásunkban milyen WC tartályt szereltek be még a beköltözésünk előtt. A lakást már készen vettük, használt állapotban, így nem voltam tisztában a WC tartály gyártójára vonatkozó információkkal. Miután ezt a küldetést is teljesítettem, megkerestem a honlapon a kapcsolatfelvételi lehetőségeket. Szerepelt ott egy telefonszám, ami a közvetlen kapcsolatot hivatott szolgálni, de ha valakinek jobban tetszik, a hibabejelentés online formájával is élhet. Ilyen esetben meg kell, hogy adja a nevét, az elérhetőségeit, leírja a hiba jellegét és visszahívást kér. Ez a lehetőség akkor is jól jöhet, amikor munkaidőn kívül merül fel esetlegesen valami probléma.
Szeretem azonnal letisztázni a dolgokat, így a telefonos változatot választottam. Bepötyögtem a számot, majd rövid időn belül a cég egyik munkatársával folytathattam beszélgetést, amely során felvázoltam a meghibásodás jellegét. Ő feltett még néhány keresztkérdést, amelyeket sikeresen megválaszoltam, majd a válaszok alapján levonta a következtetést a probléma okát illetően. Ezután egyeztetünk egy időpontot, amikor lesz valaki otthon, hogy a vízvezeték szerelő megnézhesse a helyszínen is a bejelentett hibát. Mivel éppen otthon tartózkodtam, megbeszéltük, hogy egy órán belül kijönnek. Ez meg is történt. A szakember megvizsgálta a tartályt, azonnal megállapította a hiba okát, és szerencsére volt ötlete a megoldást illetően is. Így rövid időn belül már egy új tartály díszelgett a mellékhelyiségben, a kezemben pedig ott lapult a kifizetett hivatalos számla egy példánya. Összpontosíthattam a következő feladatra, hogy mit kezdjek a hulladékká vált leselejtezett tartállyal. Így okosítottam ki magam egyszerre két új területen: vízvezeték-szerelés és hulladékgazdálkodás.