Múlt héten egy szakmai fórumon akadtam meg egy hozzászóláson, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből.
„Nálunk a raktár hátsó sarkában áll négy hordó, a matrica lekopott róluk, és már senki nem tudja megmondani, mi van bennük.”
Pontosan ilyet láttam három éve egy Pest megyei üzemben is, amikor átvettük tőlük az anyagot. Négy kék hordó állt a fal mellett, félig telve valamivel, ami a szagából ítélve hígító volt, de bizonyítani senki nem tudta. Ilyenkor nincs mese: amíg nincs papír a tartalomról, addig a hordó nem megy sehová. Mintavétel, azonosítás, új címke, és csak ezután indulhat a szállítás.
A munka gyakorlati része ennél is földhözragadtabb. Kesztyű, védőszemüveg, egy targonca, ami nem mindig fér be oda, ahová kellene, és rengeteg emelés kézzel. Egy 200 literes hordót senki nem tol arrébb egy ujjal, akkor sem, ha a raktáros csak annyit mond, hogy „ott a fal mellett is jó lesz”.
A hozzászólások alatt aztán egészen más irányba futott a beszélgetés, és éppen az lett nekem hasznos.
Valaki azt írta, hogy a lapockája közötti örökös görcsre a karmathaimasszazs.hu-n található szalonok kínálatában talált végre olyan kezelést, ami nem csak két napig hatott. Nálam ez azért ült, mert ugyanaz a csomó évek óta ott van a vállam és a gerincem között, és hiába nyomkodom a falsaroknak dőlve esténként.
A rakodás ugyanis nem egyenletes terhelés. Fél óráig állsz és papírt töltesz ki, aztán tíz percig hajolgatsz és emelsz, majd megint vársz. A test ezt nem szereti, mert nem tud beállni egy ritmusba, és mire hazaérsz, a nyakad már úgy áll, ahogy a kormány mögött megszokta. A kollégáim fele fájdalomcsillapítót tart a kesztyűtartóban, és ezt már senki nem tartja furcsának. Én is így voltam vele, amíg rá nem jöttem, hogy ez nem megoldás, csak halasztás. Nyáron ehhez jön a hőség is, mert a védőruha alatt húsz perc után úgy folyik az emberről a víz, mintha zuhany alatt állna, és este már az sem esik jól, ha valaki hozzám ér.
Végül a kókuszolajos masszázs mellett döntöttem, mert a leírásból az jött le, hogy ez nem a kemény, ropogtatós vonal. A mozdulatok a gyúrásra, a nyomásra és a simításra épülnek, thai koreográfia szerint haladva végig a testen. Az olaj, amivel dolgoznak, E- és B-vitamint, káliumot, magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz, feszesíti a bőrt és segíti a sejtmegújulást. A kókuszolajos masszázs leírását kétszer is elolvastam, mire elhittem, hogy tényleg ennyire egyszerű a dolog.
Az időponttal sem volt gondom, mert a Karma Thai masszázs szalonjai minden nap este tízig nyitva tartanak, én pedig ritkán végzek hatnál korábban. A masszőr az elején megkérdezte, erősebben vagy finomabban szeretném-e, és ez nekem sokat számított, mert korábban azt hittem, hogy ezt nem az én dolgom eldönteni. Előtte zuhanyoztam, egy órával korábban pedig nem ettem semmit, ennyi volt az egész felkészülés. Az olajos kezelésnél alsóneműben van az ember, ezt a szalonban előre elmondták, és jó volt, hogy nem kellett találgatnom. Az első tíz perc után már azon kaptam magam, hogy nem figyelem az órát, pedig munka közben szinte percre pontosan tudom, mennyi van hátra a műszakból.
A lapockám alól a második alkalom után ment ki az a bizonyos csomó. Nem lettem új ember, mert a hordó ugyanúgy nehéz maradt, de a hét közepén már nem kellett a kocsiban ülve pihennem, mielőtt beindítom a motort. A kókuszolajos masszázs óta az is feltűnt, hogy reggel könnyebben nyúlok fel a polcra a védőfelszerelésért, és ez a mozdulat évek óta fájt.
A veszélyes anyagoknál mindig azt mondjuk, hogy a megelőzés olcsóbb, mint a kármentesítés. A hátammal is pontosan ez a helyzet, és a Karma Thai masszázs szalonban ezt sokkal gyorsabban megértettem, mint bármelyik biztonsági oktatáson.